A Prosecco bemutatása

Jelenleg így hívják az észak-Olaszország meghatározott termőterületein előállított különböző habzóborokat/pezsgőket…

 Egy gyors történelmi vesszőfutás(!) után elmondom mi a baj a fenti mondatban szereplő többesszámmal:

 Kezdetben ( egy római légiós centurio sírfelirata szerint már az ókorban ) vala a helyi szőlőtermesztés és bor készítés. 

Ez az évszázadok során különböző írásos nyomokban jól követhető. Poitiers helyi születésű püspöke (6.sz.), 12. századi freskó, 16. századi előbb lengyel, utóbb francia király látogatásáról írt fesztivál leírás…

 1754. a prosecco, mint szőlőfajta, első írásos említése 

 1772. Francesco Maria Malvolti (1725-1807) a Giornale d’Italia 1772. évi VIII. kötetében először köti a prosecco-t Conegliano Valdobbiadene termőterülethez.

 1876.  Scuola Enologica di Conegliano, az első borászati képzést végző iskola Olaszországban.

 1962. tizenegy termelő megalapítja a Consorzio di Tutela del Prosecco di Conegliano e Valdobbiadene konzorciumot.

 1963. megtartják Valdobbiadeneben az első habzóversenyt

 1966. létrehozzák a Prosecco utat, ami az első elismert borút Olaszországban.

 1969.április 02-án a fent megjelölt terület 15 településén bevezetik a DOC ( Denominazione Originale di Controllata ) megjelölést 

 2003. a termőterület elnyeri Olaszország első számú pezsgőtermő régiója címettermőterület

 Csak a termőterület számít. Ha nem így lenne, és éljünk jó magyar példával, akkor lehetne tokaji aszúbort készíteni bárhol a világon, ha van olyan szerencsénk, hogy ugyanaz a botritys cinerea támadja meg a szőlőszemeket, vagy elég cukrot tennénk bele, vagy hasonlóak az éghajlati és területi adottságok, vagy… nincs így. 

 A helyi szabályozás szerint prosecco kizárólag a Conegliano és Valdobbiadene közötti 15 településen készíthető. 

Na ezt engedte el 2021-ben az olasz állam és lehet bizonyos észak-olasz régiókban termelt szőlőből habzóbort készíteni, amit prosecconak hívhatnak, de ez ne tévesszen meg minket, az nem az…

Az kiderült eddig, hogy a prosecco kezdetben a szőlő neve volt. Az olasz állam nem sajnált „némi” aprót elszórni az ebből készült buborékos cucc világszintű népszerűsítésére, így kiötölték, hogy akkor hívjuk a szőlőt másképp, mert a jelenlegi elnevezés olyan jól beleégett a vásárlók retinájába. Így lett a szőlő neve Glera onnantól.

A reklám mellesleg olyan jól sikerült, hogy mennyiségben a világ legnagyobb exportőre lett Olaszország, megelőzve a franciákat és a champagne régió termékeit. Ez nekünk egy kb közömbös info, de biztosíthatom a művelt olvasóközönséget, hogy a résztvevőknek egyáltalán nem az.

Kijelenthetjük, hogy magának a terméknek az. evolúciójában 3 ember játszott igazán fontos szerepet. Az első kettő Federico Martinotti és Eugene Charmat (itt a második az értő rajongóknak ismerősebb lehet Charmat-metod…), akik kitalálták a szabályozottan hűthető palásttal rendelkező tartályt, ahol a másodlagos erjesztés elvégezhető ugyanabban a zárt rendszerben, így az illatok és ízek intenzívebben, hovatovább közérthetőbben maradnak meg, mint francia ellenlábasaik esetén.

A harmadik és talán leglényegesebb, ámde legkevésbé ismert szereplő Antonio Carpene, aki finomított a folyamatokon, leírta és ipari szabályozássá minősíttette a tapasztalatait. A teljes siker érdekében ő alapította 1876-ban Olaszország első borászati képzésekkel foglalkozó egyetemét.